2014. június 26., csütörtök

2. Játssz a színekkel!

A színek varázslatos ereje

Lehet, hogy el sem hiszed, de a színek hatással vannak a hangulatodra, az érzéseidre. Ez természetes, hiszen színek vesznek körül, bárhol is jársz: az otthonodban, az utcán vagy akár a suliban. Mindegyiknek más és más a hullámhossza, ebből következik, hogy a különböző színek eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek. Így tehát vannak kellemes (pozitív) és kellemetlen (negatív) érzéseket, érzelmeket keltő színek. Az erős, sötét, vibráló árnyalatok nyugtalanítanak, a pasztell-, halvány színek épp ellenkezőleg hatnak az emberekre. Te magad is tapasztalhatod, alkalmazod a színterápiát minden nap, amikor egy különös belső indíttatásra kiválasztod, hogy milyen színű viselj. Már az egyiptomiak, a rómaiak és a görögök egyaránt ismerték, sőt alkalmazták ezt a módszert. Az egyiptomiak olyan templomokat építettek, melyek termeit különbözőre festették, és amilyen színre szükség volt a ¸¸betegnek", a megfelelő terembe vezették, hogy ¸¸színfürdőt" vehessen.

A vibráló vörös

A piros ( vörös ) egy nagyon érzelmes, gazdag szín, a három alapszín egyike. A vér, a tűz színe is, ezért gyakran a háborúval, erővel társítják, de a szerelem kifejezőjeként is említik.

2014. június 25., szerda

1. Milyen a jó szoba?

Csajos kuckó:

Fanni vagyok, Kinga, Szandi, Gréta, és Lili barátnője. Ez itt a szobám, ahol sok időt töltök: itt alszom, tanulok, öltözködöm, vagy épp zenét hallgatok. Leginkább a barátnőimet fogadom a szobámban, mert örömmel jönnek át hozzám egy kis beszélgetésre vagy közös tanulásra. Gyakran megjegyzik, hogy milyen kedélyes, barátságos ez a hely. Igaz is, hiszen sokat teszek mindezért: mindig elpakolom a ruháimat magam után, illetve ha van időm és segítségem, akkor szívesen festek, varrok, barkácsolok. Szeretek minden olyan tevékenységet, amivel szebbé varázsolhatom a birodalmamat. Ha a szobám nektek is tetszik, és velem tartotok, felfedezem előttetek a titkot, hogy mitől válik egy helyiség igazi kuckóvá, és lesz igazán egyedi és stílusos.

Te mit csinálsz leginkább a szobádban?

Gondolom, te is ismersz olyan gyerekeket, vagy éppen a te barátaid között is akad olyan, aki suli után csak kuksol otthon a számítógép előtt, vagy egy jó könyvet olvasgat egész délután egy sarokban, vagy egyszerűen nem tudja letenni a kezéből a telefont, állandóan csacsog az ismerőseivel. Mások talán zenét tanulnak, ezért sokat kell gyakorolniuk, vagy edzésre járnak, különleges hobbijuknak hódolnak. Nyilvánvalóan ők nem töltenek sok időt a szobájukban. Este vagy késő délután már semmi idejük és energiájuk nem maradt lakóterük ¸¸cicomázására". A lányokkal hetente egyszer összegyűlünk a szobámba, és közösen készülünk a dolgozatírásra. Szerencsére mindannyiunknak vannak erősségei, ezért többnyire mindig hibátlanul írjuk meg a dolgozatokat: Kinga mindent nagyon hamar megjegyez, ő csak átolvassa az anyagot. Gréta tanulás közben egy-egy mozdulathoz köti a tananyagot, míg Szandi a dalok szárnyán halad előre a tanulásban. Én pedig a számok, a matematika világában ismerem ki jól magam. Nem is csoda, hogy mindig mindent olyan pontosan megtervezek. Hát ez a mi kis csapatunk erősségének a titka!

Egy jó szoba ismérvei

Egy lakótér hangulatát nagyban meghatározzák a benne elhelyezett bútorok, a szobába áramló természetes fény mennyisége,a zöld és virágzó növények száma. A kényelmes bútorok használata felüdülést jelenthet, a napfény minden élőlény számára nagyon fontos (pl. segít a D-vitamin felvételében, emberek estén), és ha szomorú vagy, elég csak ránézned egy szép, üde virágra, s máris felderülsz. Egy sötét, komor, kókadó virágoktól teli, fénytelen szobába belépve, a zsúfolt bútorok között lépkedve azonban máris a kijárat felé fordulsz. Ám az sem túl szerencsés megoldás, ha a szobád kong az ürességtől. Mihez is lehet kezdeni egy ilyen lakásban? Nincs egy jó könyv, amit a kezedbe vehetnél, vagy ha van is, mit ér, ha nem tudsz egy kis kényelmes kuckóba, fotelba leülni, ahol olvasni tudnál? Vagy ha átjönnek a barátaid, nem tudod őket hellyel kínálni. Tehát az első szabály: törekedj a tágas tér kialakítására, próbálj olyan helyet teremteni a szobában, amitől ha oda belépsz, könnyen mosolyra fakadj, azt érezve: itthon vagyok!

Engedd be a napfényt!

Ez a következőszabály. Minél világosabb egy szoba, annál hívogatóbb, és ez a világos élettér remek lehetőség a kellemes hangulat megteremtésére. A fényforrás lehet a kintről beáramló természetes napfény, illetve a kiegészítő világítóberendezések. ( Ezekről majd kicsit később ). A fény áramlását befolyásolja az ablak mérete, illetve a szoba tájolása. Szerencsés esetben a keleti vagy a nyugati tájolás a legideálisabb. Ha kelet: ebben az esetben a napfény reggeltől egész délelőttön át áramlik a szobádba. Nyugati fekvés esetében pedig délutántól egészen napnyugtáig. Az észak felé néző helyiséget hűvösek, mert azokat nem éri olyan éles szögben a napfény. A déli tájolású szobák szinte egész nap, reggeltől estig fényárban úsznak, ám a túl sok, olyankor forró napsugár sem a növényeknek, sem a bútorok szöveteinek nem tesz jót.

Táncterem vagy bútorraktár?
aga
Lehetőség szerint a bútorok mérte legyen arányos a szoba méreteivel. A legoptimálisabb szobaméret 20 négyzetméter, az alaprajza pedig egy szabályos négyzethez hasonló. Mivel ilyen ¸¸tökéletes" szobaalap nem mindenkinél lehetséges, olyankor be kell vetned bizonyos trükköket, hogy a kedvezőtlen adottságokról eltereld a nagy, túlméretezett bútorok - bármilyen szépek is legyenek - a szűkösség érzetét keltheti. Milyen igaz is a régi mondás: ¸¸ A kevesebb olyankor több. " Ez valójában azt jelenti, hogy nem attól válik valami széppé, ha túlcicomázzák. A szobák esetében is, ha túl sok bútorral szeretnéd berendezni - mert annyi minden tetszik - , ráadásul sokféle kiegészítők: párnát, függönyt, terítőt, kaspót használsz, pontosan az adott elemek esztétikáját veszítheted el. A sok gazdag részlet között nem látod már meg a bútor különleges faragását vagy a párna kézi varrásának a szépségét.

A szoba mint pihenés színtere

Az alvás a pihenőállapotod, ilyenkor csökken a vérnyomás,  a testhőmérséklet. Életed közel egyharmad részét töltöd alvással, ezért sem mindegy, hogy milyen a fekvőhelyed. Ha kényelmetlen, rossz minőségű, akkor az izmok megfeszülnek, így hiába is ¸¸aludtál" 7-8 óra hosszat, fáradtnak, ¸¸összetörtnek" érezheted magad reggel. Lehetőség szerint teremts harmonikus légkört alvás előtt: szellőztesd ki a szobádat, csak egy kis irányfény világítson bent. A számítógép vagy a tv szintén zavaró tényezők lehetnek alvás előtt, ezért kerüld ezeket. Este mielőtt ágya bújsz, igyál egy pohár gyógyteát vagy egy csupor mézes tejet. A pihentető alvás másik fontos kelléke a jó minőségű ágynemű. A gyapjúból vagy pamutból készült ágyneműk és ágyneműhuzatok a legideálisabbak, ugyanis azok anyaga kiválóan szellőzik, szabályozzák a hőmérsékletet, így nem izzadsz bele túlságosan. Az ágyneműhuzatot pedig igény szerint, de legalább 2 hetente cseréld! Az alvásnak a pihenésen túl van még egy jótékony hatása, a bőrsejtek megújításában is segít, tehát szépít! Ha sikerül neked is megteremtened a jó alvás feltételeit a fentiek alkalmazásával, talán még álmodni is fogsz valami csodálatosat, és ki tudja, akár valóra is válhat!

Ha a testvéred is veled lakik...

Talán te is azok közé tartozol, aki megosztja a szobáját a testvérével. Alapvetően nem rossz ez a helyzet, hiszen esténként vele együtt tudsz tanulni, vagy egy kicsit beszélgetni az eltelt napról. Ha a testvéred történetesen fiú, vagy ha egy kicsit fiatalabb nálad, ne aggódj mindenre lehet  jó megoldást találni.

Bevezető

Bevezető:
Sziasztok Fanni vagyok ez a blog az álom szobákról fog szólni. Sok barátnőmmel fogtok ismerkedni. Beszéljünk a blogról: elfogjuk mondani hogy milyenek az álom szobák és hogy milyen szobákról álmodozunk a barátaimmal. Én 13 éves vagyok 7. osztályba megyek. Hosszú barna hajam van, barna szemem. Szeretek rajzolni, festeni, üvegre rajzolni, fába égetni stb. 

Szeretnéd átrendezni a szobádat, de nem tudod, hogyan vágj bele? Vagy inkább a falait színeznéd át, és nehéz kiválasztanod a hozzá illő kiegészítőket? Jól jönne néhány ötlet, mitől volna a szobád minden részletében igazi csajos kuckó? E kérdések megváltoztatásában segítségedre leszek én Fanni, a Csajok könyvéből már ismert lányok barátnője. Fogadd meg javaslatait, és ő majd eligazít a lakberendezési divat, a stílus és a kiegészítők útvesztőjében! Tarts velem, hogy tiéd lehessen a világ legszebb szobája, ahol a barátnőid is szívesen időznek, sőt még veled élő házi kedvencek is jól érezi magát!